Kérjük, hogy aki tud, segítsen!

Téglajegy:

https://www.paypal.com/donate/?hosted_button_id=PM7D99Q3UXF5S

2. lépés: a hatósági egyeztetések során kiderült, hogy új épület nem húzható fel a telken, a meglévőket lehet rendbetenni, újraépíteni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a ház nem menthető meg, azt vissza kell bontani és új alappal újra felépíteni – felhasználva a még használható anyagokat (fa, kő, drénlemez, dréncső, ). A bontás költségét az egyesületi tagok finanszírozzák. A bontás ideje: 2024.05.25.-

1.lépés: a régi ház vizesedésének megszüntetése drénezéssel és a főfalak, belső falak átnézése (ezt a magánszemélyektől kapott 175.000.-Ft támogatás felhasználásával elvégeztük: 8m3 kavics, 25 m dréncső, 25m drénlemez és a munkások díja) Mikor: 2023.09.29-30.

Ismertető

Egyesületünk önerőből, 2022-ben ingatlant vásárolt a székelyföldi viszonylatban is nagyon különleges településen, Nyárádselyén, a Bekecs-hegy lábánál. A fejlesztést két részre bontottuk: Nyárádselye 303. számú, 78 m2-es ház felújítása és egy 3 szobás vendégház (közösségi célokra, helyiek kezelésébe adva) építése. Ahhoz, hogy megalapozott pályázatokat tudjunk megfelelő költségtervekkel, a szükséges engedélyeztetési eljárások ismeretében benyújtani szükségünk van a telken álló régi ház felújítási tervére, építész-szakvéleménnyel ellátva (statika, épületdiagnosztika stb.), valamint a telekre, a hagyományos selyei házak mintájára építendő 3 szobás, konyhás, fürdőszobás vendégház (maximum 100 m2) alapozási, kivitelezési, épületgépészeti terveire.

Az egyesület alapításakor többek között ezt a célt tűztük ki: „turista ház építése, működtetése Erdélyben.” Eltelt tizenkét év, öregedtünk s láttuk, érzékeltük, hogy nem egyszerű ennek a kivitelezése, ennél sokkal kisebb nagyságrendű céljaink sem feltétlenül úgy sikerültek, ahogy azt terveztük, vagy ahogy azoknak sikerülnie kellett volna.

Nyárádselyéről a Tisztásban – kattints ide a megnyitáshoz!

Torockói kirándulásaink alkalmával többször, többekkel beszéltük, hogy „na itt aztán el tudnánk képzelni egy EJKE-házat”. Aztán látva az ingatlanárakat s kifordítva a zsebünket észlelve, hogy helyzetünk hasonlatos a templom egerééhez, dobtuk a témát s megpróbáltuk úgy nézni a dologra, hogy milyen jó, hogy nincs egy állandó hely s így nem vagyunk „megkötve” szabadon barangolhatunk, minden kötöttség nélkül.

Aztán eljött 2021 és úgy döntöttünk, hogy nincs több időnk, amit elvesztegethetünk, nézzünk utána a szabályoknak s a lehetőségeknek. Először is kell egy romániai adószám s közben nézegessük az eladó ingatlanokat. Alapvetően a Sóvidék vagy Nyárádmente térsége tűnt reális megoldásnak s minekutána 2021-ben sokat időztünk – ismételten – a Nyárádmentén…egyszer csak erre a vidékre szűkült a keresés, Kendő, Székelybere, Mája…Nyárádselye. S lám találtunk egy eladó ingatlant, egy régi házzal, szemben a Bekeccsel. Mintegy féléves előkészület, papírmunka, pénzgyűjtés végén 2022-ben megvásároltuk a telket, mi több októberben már favágásra, belső kerítésbontásra is sor került. Szóval beindult az EJKE Nyárádselye Programja (elindítva: 2022), sok kitartásra, segítségre és energiára lesz szükség: kerítést kell építenünk, fel kell újítanunk a régi házat, a kast rendbe kell tenni, parkolót kell kialakítani, építenünk kell egy 3 szobás vendégházat.

Tervezett munkálatok és hasznosítási elképzelés:

• a jelenleg a telken álló ház felújítása: múzeumnak, kiállítótérnek;
• kerítés építése;
• a fa kas felújítása
• tereprendezés (parkoló kialakítása, a hegyről lefolyó víz elvezetése);
• 3 szobás vendégház építése.

Támogatni az alábbi számlaszámon tudod az EJKE nyárádselyei programját:

EJKE

MKB Bank 10103434-04682700-01003005

SWIFT KÓD: BUDAHUHB

IBAN: HU05 101034340468270001003005

Valami szépet!

Orbán Balázs: Székelyföld leírása

XIII. Selye és a Bekecs.

Kövespatak. Selye, néveredete, fekvése. A Bekecs. Óriások árka, annak nyomozása, létczélja. Kis-Bekecs, régi falu, régi szántóföldek. Faragó kútja. Kőbányák. Bekecstető, a bekecsi kápolna. Kilátás. Veszély mezeje. Körtvélyestető, az itt követelt vár. Sugópatak. Palota, szerzetesek a Bekecsen. Klastrom bércze. Barátok útja.

A tulajdonképi Kis-Nyárádnak végpontjához jutottunk el, hol neve ugyan elenyészik, de vidéke még tovább folytatódik, mert a Magyarosnál beszakadó Czigány, fennebb Köves patak nevet nyerő csermely fejénél – a Bekecs aljára bigyeszkedett – Selyét találjuk büszke elszigeteltségében, sziklás előhegyén ülve azon havasnak, mely a két Nyárád közti hegységnek zömét, s a Marosszéket behálozó hegylánczolatoknak mintegy gyökét, magvát képezi. A Bekecs az Marosszéknek, mi a Hargita Udvarhelyszéknek, mi a Nemere Háromszéknek; mert bármely pontjáról is e törvényhatóságnak látszanak annak büszke magas ormai, azért ha a marosszéki székely az idő iránt tájékozni akarja magát, oda tekint az ős Bekecs ormaira; midőn derült annak homloka, jó időt vár; de ha fellegekkel vonta be sziklás csúcsait, akkor jó időt igénylő mezei munkához nem igen kezd. A Bekecs ormán jelenik meg a tél előképe kora hóval, s a tavasz kiderültével a télnek utó foszlányai is onnan tünnek el legkésőbben, a hajnal pir legelőbb ott dereng, s a nap búcsú sugarai azt aranyozzák meg legutoljára. E mellett midőn zord tél dühöng, a Nyárád felvidéke Bekecsről hozott fánál fütezik, nemcsak, hanem azzal kereskedve szerzi be szükségleteit, régen pedig oda járt a vidék népe istenét imádni.

Minden havasi népnél megvan a magas hegyeknek, a vihar e büszke székhelyeinek, ezen nagyszerű kilátást nyujtó bérczóriásoknak kegyeletes, mondhatnók vallásos tisztelete; megvan ez a székelynél is, s azért látunk, azért találunk magas bérczeinken (mint a Bekecstető, Hargita, Kápolnahegy Csíkban, Firtos, Sziklódi tető stb.) kápolna romokat, kolostorokat, hová búcsúra sereglett a nép; azért koronázzák büszke havasaink és bérczeink ormait titokszerű várromok, mert a székely szerette, kegyelte a havast, hol az ember felmagasztosulva érzi magát, hol nagyszerű látvány gyönyörködteti és emeli fel a lelket.

Mint székely, én is a magas bérczeknek ily előszeretetétől nem vagyok ment, miért e tájt jártamban a Bekecset nem mellőzhetem; nem mellőzhetem főként azért, mert ott a nagyszerű kilátás mellett még más régi műemlékeket, rommaradványokat is találhatunk, melyeket mint a Székelyföld régiségeinek kutatója, figyelmetlenül, észleletlenül nem szabad hagynom; annál inkább nem, mert bár a költők gyakran megénekelték a Bekecset, bár a népdalokban gyakran szerepel e büszke havas de mindamellett ki azt figyelmesen átkutatta, ki annak régi műemlékeit szakavatottan ismertette volna, tudtommal még eddig nem találkozott; azért én e hiányt a lehetőleg kipótolni törekszem.

A Bekecset legkényelmesebben Selyéből lehet megjárni, azért oda irányozzuk lépteinket, hová rosz köves úton Magyarostól számított félóra alatt érünk el.

Selye régi iratokban Szélye néven is fordul elő, s igy igen valószinünek tetszik, a néveredetével kapcsolatos azon hagyomány, mely szerint ily neve onnan eredett, hogy az mint Marosszéknek egy helysége* sem számitott*. Miként fennebb látók, Selye is Bere-Keresztur fiókegyházközsége volt régen, de mint legtekintélyesebb és legtávolabb eső, első is volt az elpártolásban, mivel az már 1643-ban elszakadt és önálló egyházközséggé lett. Ez azonban csak a reformátusokra értendő, mert Selyében – mint a Nagy-Nyárád felvidékén levő Szentfölddel érintkező helységben – katholikusok is laknak, kiknek 1736-ban épült és a mikházi szerzetesek által administrált egyházuk van ottan.

A selyei családok közt legrégibb és legterjedtebb a Kacsó család. Kacsó Boldizsár, valamint utódai is már 1594-ben felmentettek a falus biróság viselésétől*. Selye északi részén egy helyet Bergenyie szállásnak neveznek, mint mondják azért, hogy valamely tatárjárás alkalmával Bergenye lakói ide huzódva menekültek meg a veszélytől, más hagyomány szerint kezdetben Bergenye itt feküdt, de a köves és kevéssé termékeny havastájon lakói nem tudván megélni, ugy telepedtek át a termékenyebb s kevéssé népes Marostúli részbe, mit ha elfogadunk, akkor Bergenyét Selye gyarmatának kell tekintetnünk.

Különben Selye lakói nemcsak régen, hanem most is küzdenek helyzetük nehézségeivel, mi a talaj terméketlenségéből ered, mert roppant terjedelmű határukon részint a föld rosz volta, részint az éghajlat zordonsága miatt alig termelhetnek annyi gabonát, mi szükségleteiket fedezze, hiányaikat tehát marhatenyésztés, gyümölcstermelés s főleg szénégetéssel pótolják. A gyümölcs itt is, mint minden magasan fekvő faluban, igen jól tenyészik, s azért Selyében nagyon sok gyümölcsfa, nevezetesen sok szilva- és diófa van, elannyira, hogy a falu a szó teljes értelmében zöld lombok ernyője alá van elrejtve. A gyümölcsből – mikor ideje van – nem kevés pénzt kapnak Selye lakói, azonban főfoglalkozásuk és főjövedelemforrásuk a szénégetésben összpontosul. A szenet a Bekecsen égetik, s van elég oly selyei ember, ki hónapokig oda van az erdőre szenet égetni, mialatt ugy megszakálosodik s annyira bekormosodik, hogy hazatértekor övéi sem ismernek reá. Nem lesz talán felesleges, ha itt a szénégetésnek e tájon divatozó sajátságos módját érintem.

Szénégetésre rendszerint többen állnak egybe s több időre magukat élelemmel ellátva, társulatban mennek az erdőre. Itt legelőbb kiszemelik a szép, kinőtt s egészséges törzsű bükkfákat s azokat levágva, ramazra* [öl hosszú darabokra] ródalják (metszik) el, ezeket egy helyre egybehordják, felhasogatják s millérnek nevezett* nagy kúpidomú csomókba rakják össze. Midőn több héti munkát igénylő több millérrel készen vannak, az egészet vizes lapuval – hogy légvonat ne érje – vastagon beboritják; mikor aztán a csürkőknél (a meggyujtásra hagyott üregeknél) meggyujtják. – Csakhamar roppant füstfelleg emelkedik fel, mi a távolból a havasoknak nem egyszer ad festői tekintetet; a kifáradt munkások pedig a füst leple alatt nyugalomra bocsátkoznak, mert a millér két-három napig is elsüstörög (magában emésztődik), míg egészen szénné változik át, mit arról tudnak meg, hogy teteje leroskad. Ekkor hosszú kankokkal (horgok) szétszedik az izzó szenet, vizzel kiöntik s kész van a szén, mit zsákokba rakva, Vásárhelyre szállitanak, hol zsákja 30, 40 kron kel el. Egy jól kinőtt fából lesz egy millér, egy millérből 50–60 zsák szén kerül ki, de mivel mindenkor több millér ég, rendszerint 6–700 zsák szén megyen be Selyéből hetenkint Vásárhelyre, mi éven át szép összeget hajt be a Selyeiknek; de egyszersmind oly roppant erdőpusztitással is jár, hogy a Bekecsnek közelebb eső nyugati oldala már teljesen le van tarolva, s most már a távolabb eső keleti oldalon szenésznek (égetnek szenet). De lássuk a szenészetnek nagy műhelyét, a Selye felett közvetlenül felmagasuló Bekecset.

A Bekecsnek Marosszékre néző nyugati oldala két lépcsőzettel – székelyesen lonkával – emelkedik. Selyéből egy meredek köves öldalon mászva ki, egy óra alatt érünk a havas azon első lonkájára, hol a hegynek lépcsőleges bemetszése, vagyis terrasseszerű keskeny térszalaga van. Ezen alsó lonkán vonul át az Óriások árka, mely nem más, mint az általunk Szováthánál látott s a Restástetőig elkisért ugynevezett Rabsonné útjának folytatása, mely onnan az Aszalványon, Körtvélyes alján felcsap a Bekecs déli bütüjénél, onnan Kovács szene, Gábor orotványa, Agyagapataka, Farkas vésze, László Mihály tava, Csere csorgója, Csere felett és Likat teteje nevű helyeken átvonulva, a Nyires élin leszáll a Mikházánál lefolyó Peres patakhoz, szóval az a Bekecsnek nyugati lankás oldalát a lehető legegyenesebb irányban szeli át és Szovátháról Mikháza tájáig 2 mérföldnyi egyenes méretben nyulik el, mit azon körülmény, hogy hegyen-völgyen megy el, legalább is még 1 mérfölddel meghosszabit. A néphit azt tartja, hogy az Mikházán túl is egész Beszterczéig folytatódik, de én a vidéket – hol annak át kellene menni – figyelmesen felkutatván, sehol semmi nyomára és emlékére nem akadtam, valamint Szováthán túlról, illetőleg a szováthai sóhegyeken túl annak ismét tovább folytatását felfedezni nem tudtam; igy tehát azt kell hinnem, hogy az Szováthától csakis a mikházi castrumig nyult, mi azon hitre jogosit fel, hogy az nem más, mint azon római útnak folytatása, mely Apulumtól a Maros mellett feljőve, Vásárhelynél, Kebelénél a Nagy-Nyárád terére átcsapván, egész Mikházáig, illetőleg az ott levő castrumig tisztán követhető, hol az eddigi kutatók annak nyomát elveszitették; de én feltaláltnak hiszem a Bekecsen átvonuló fenn megjelölt Óriások árkában, mely Mikházátl a rómaiak idejében mivelet alatt állott szováthai sóhegyekhez viszen át egyenes vonalban.

A kérdéses Óriások árka egy alapjában 2–3 öl széles töltés, melynek nyugati oldalán 2 öl széles és éppen ily mélységű teknősödés vagy sáncz vonul el; túlsó vagy keleti oldalán ily sáncz ma nem levén látható, ez az út elméletének ellene mondana, de feltehető, hogy felső vagy keleti sánczát a felülről lerohanó s a töltés által felfogott vizek töltötték be, míg az alsó mély sáncz ugy keletkezett, hogy az úttöltéshez és a talajegyengetéshez szükséges föld onnan vétetett. A fenn elősoroltak mellett még az út elmélete mellett szól az is, miszerint töltésünk szembeötlőleg a hegy lankásabb, járhatóbb részét keresi, mit a Székelyföldön levő más töltéseknél, mint a rikai Kakasbarázda, a hargitai Ördögök útja, a Parajd feletti Rabsonné útja és a Partiumban levő Tündérek útjánál* sehol sem találjuk, mert minden tekintet nélkül a vidék földrajzi alakulására, hegyen-völgyön, meredek sziklákon torony irányban hatolnak át. Azonban én ezen hiányosan okadatolható sejtelmemet korántsem akarom csaalhatatlan igazságként felállitani; én véleményemet kimondám, a töltés vonalát nyomról nyomra követve megjelölém főleg azért, hogy majd szakértők e vonalon teendő ásatások s tudományos kutatások által a valót kiderithessék, biztosan megállithassák.

De törjünk előre, emelkedjünk felfelé a havas meredek oldalán, mely a Bekecs második lonkájára vezet. Ez egy Kis-Bekecsnek nevezett, az előbbinél szélesebb térszalag, hol kristályforrások körül gazdag legelő van nyájak és csordák számára, melyek szél-elkapta kolomp- és csengetyű-zenéjökkel viszhangoztatják a bérczeket; de hol most ezer szinű virágokkal, eperágyakkal ékes legelők terülnek el, ott régen az ember szorgalmas keze munkálkodott, mert mindenütt felismerhetők a régi szántóföldek mesgyéi (barázdái). Mondják, hogy régen, mikor a bekecstetői vár még állott, a várőrség által lakott Selye itt e lonkán felfakadó vizdús források által termékenyitett helyen feküdt, mikor lakói harcztól üres idejöket a földmivelésre forditva, itt szántottak, vetettek s azért vannak ott azok a mesgyék.

A vár elpusztultával, de főleg békésebb idők bekövetkeztével a várkatonák leköltöztek a hegy aljára, hol Selyét alapiták. E lonkán, valamint a Bekecsen másutt is nagy mennyiségben fordul elő azon finom szemcsés trachyt-porphir, mi könnyen idomitható levén, fölséges épületanyagot nyújt; hogy a régibb időkben, valószinüleg már a – jó épületanyagokat szakértőleg felkutató – rómaiak korában is miveltettek itt bányák, arról több a rómaiak modorában nyitva mívelt kőbánya-mélyedés tanuskodik. Sőt a Faragó kútjánál mutatják azon kőbányákat is, honnan a berekereszturi templom köveit kivágták. Innen félórát tartó meredek sziklás oldalon kimászva, a Bekecstetőn voltunk.

A Bekecsnek két csúcsa van, az északi magasabb csúcsnak kopár tetejét Bekecstetőnek, északra hajló erdős részét Komjáttetőnek hivják. A Bekecstető tisztásán feküdt a sz. Antal tiszteletére szentelt bekecsi kápolna, hová évenkint kétszer (sz. kereszt hetében és szept. elején) búcsúra sereglett a Szentföldnek áhitatos lakossága, mikor éneküktől viszhangzott a havasoknak most csendes magánya. A kicsinyke kápolnának alapfalai még most is látszanak, annyira határozottan, hogy köríves apsisa tisztán kivehető, miről itélve, imolánk nagyon régi épület lehetett. Ez alapfalak alig egy lábnyi magasságra állanak ki a talajból, maholnap azok is eltemetődnek a földbe, mikor aztán nyomtalanul elenyészik; azért mit még e kápolnára vonatkozót találhatunk, mentsük meg a megsemmisüléssel bekövetkezendő feledékenységtől.

A mikházi kolostor házitörténetében (Hist. domus) azt találjuk bejegyezve, hogy e kápolnát a Tormák eldőde épitette, ugy adatot találunk arra is, hogy ezen kápolna fenntartására alapitány volt téve, – minek daczára a kegyelt szentély már a mult század közepén romba dült; de hogy annak ujból való kiépitése tervbe volt véve, kitetszik a következő nyugtatványból, melyet P. Jánosi kázmir, mikházi quárdián 1833-ban a kolostor házitörténetébe szórul szóra bejegyzett:

„Vettem Sófalvi János uramtól a bekecsi szent Antal kápolnája penzinek interesséből kezemhez 20 mftot, melyről ő kegyelmét presentibus quietalom, melyet azon elpusztult szent kápolnának felépitésére kell forditani. Mikháza 29 Marc. Anno 1752. Dosa Mihály mp.”

De ugy látszik, hogy tervbe vett kiigazitása elmaradt, alaptőkéje pedig elkezelődött, hová? nem lehet tudni.

Öreg vezetőnk azt mondá, hogy még az ő gyermekkorában a kápolna harangja és kőkeresztje megvolt, az elsőt Buzaházára, a másodikat Selyére vitték a cinterembe. Selyére visszatértemkor nem mulasztám el e kereszt után puhatolózni, s nagy örömömre a kath. templom észak-nyugati végénél földbe sülyedve meg is találtam, honnan kiásván, ezen bemetszett feliratot olvastam le róla:

1600
Az bekecsi kápolna köve
J. H. S. (Jesus hominum Salv).

E felirat pedig igen érdekes adat arra, hogy ezen kápolna 1600-ban már állott. Ma azonban elenyészett az emberi kéz által emelt szentély, nem zen az imára hivó harang, s az ide felhatolónak áhitattól áthatott lelke mégis felmagasztosul, szive felemelkedik, midőn az innen feltáruló dicső látványon elmereng; mert ki magas bércztetőkön állott, honnan egy országnak tágas láthatára nyilik, az érezte bizonynyal azon felemelő lelkesedést, azon szent felmagasztosultságot, mely az emberi szivet a természet végtelen nagyszerüségének szemléleténél meglepi és átvillanyozza. Lelkesülni egy ily nagyszerű kilátásnál lehet, de azt leirni, méltó szinben ecsetelni lehetetlen. Nem is leirás, hanem tájékozás akar inkább lenni az itt nyujtott körvonalozás.

A Bekecs a Firtos és siklódi Nagykőnek a Kis-Küküllő által átmetszett folytatása, vagyis harmadik végcsúcsa, s egyszersmind vég feltömbösülése azon trachyt-tömegnek, mely a Kelemen-havasától kiindulva, a Hargita lánczolatain lehatol a torjai Büdösig, s Europa legnagyobb, leghatalmasabb trachyt-tömegét alkotja, mely több száz négyszög mfdet betöltő ősszikla telepnek fővonalától, a Hagitát Kelemen havassal egybekötő gyergyószéli havasoktól, vagyis a nagy Mező havas és Cserepes kőtől a mi Bekecsünk csakis a Szakadát keskeny völgyülete által van elkülönitve, s annak a Firtosnál kiinduló mellék-lánczolatával szervi egybeköttetésben levén, e ropppant trachyt-tömegnek utolsó határát, utolsó bástyáját alkotja, melyből a Marosszéket behálózó, a völgyeket elkülönitő hegylánczolatok, mintegy tőből kisugároznak, honnan az e völgyeket termékenyitő folyócskák felfakadnak.

Ha a szemlélő hátra (keletre) tekint, ott látja azon roppant havas tömeget, a Székelyföldnek ezen határtalan faraktárát, mely magasabb, égretörő csúcsain épitkezésre sudar fenyőt, sötét oduiba és mély vápáibá tüzszerül, eszközfául lomberdőket, bükk- és cserfákat termel. Ott csak ez őserdőségek határtalan tömege, a vadon nagyszerüsége uralg, az emberi épitkezésnek még nyoma sincsen sehol, meddig a szem lát, mindenütt erdők rengetegjei, melyeknek végtelenségéből égre törő havascsúcsok lövelnek ki; ilyenek délen a Bekecs testvérei, a vele egykorú, egymagasságú Nagykő és Firtos, melyek által mintegy összecsatolja Marosszéket az anyaszéknek havas gyürűzetével; ilyenek nyugatra és északra az egymást párhuzamosan követő, az egymással rendszeresen összeillesztett hegyeknek hullámzatos, hovatovább magasulni tetsző lánczolatai, melyek közt a Nyárád, Kis-Küküllő, Maros, s ezek mellékfolyóinak megszámlálhatlan völgyületei mélyülnek, zöldellő virányain átkigyózó patakoknak felragyogó fényszalagaival. És e folyamok mellett, ezen gazdag szinezetű tereken, völgyekben, azok a megszámlálhatlan faluk, az embereknek zajos tanyái, terülnek el, annyi öröm s boldogságnak, annyi szenvedés és nyomornak forrásai!! E havasi kirándulásunk alkalmával szép, derült nap levén, tisztán láthattuk a két Nyárádnak Bekecset körülölelő kétfelőli völgyét, összefolyásuknál kiszélesedő szép terével le egészen Teremiig, a hogy 68 faluval élénkitve és tarkázva kigyózik láthattuk túlról a Maros terét, mely az innen nagyszerű városnak tetsző Szász-Régentől, sőt Vécs ős kastélyától egészen Kerelő-Sz.-Pálig és Radnóth fejedelmi kastélyáig terül. E régi kastélyt, mely a Rákócziak nevével s dicsőségével fonódik össze, látcsővel kivehettük, de ok nélkül kerestük Marosszéknek jóval közelebb eső fővárosát Vásárhelyt, mert azt a háta mögött levő Nagyerdő elfedte szemeink elől. Hanem mintegy kárpótlásul kivehettük a távol elmosódó homályában az Erdélyt körülkaroló nyugati és északi Kárpátok bérczóriásait, az Isten székétől az északnyugati szögletben levő Cziblesig, innen pedig le a Retyezátig. E hosszu vonalon végig tekintve, felismerhettük a roppant havassor minden egyes csúcsát, a szépen kicsipkézett Ünököt, a fennhéjázó Cziblest, a csudás tordai hasadékot és dicsőséges Székelykőt, hátterökben a gyalui és topánfalvi havasokkal; alább a kopasz Pilist, a bölcspofájú Csáki követ és a gúlaidomú Kecskekőt, valamint a nagyszerű Retyezátnál egyenes szögletben emgtört havassornak déli lánczolatát, a legroppantottabb Negojig. De ki tudná e látványt leirni? Ki tudná a természet mindenható nagyszerüségét kellő fényben ragyogtatni? A véges ember jobb ha hallgat, s erejét túlszárnyaló, tehetetlenségét felmutató vállalatba nem kezd. Hagyjuk azért ezen nagyszerű leirhatlan körlátványt, s folytassuk kutatásunkat tovább a Bekecsen.

A Bekecstető keleti alján egy erdő által környezett mezőt Veszély Mezejének a hagyomány szerint azért hivnak, mert tatárjáráskor a vidék népessége oda menekült volt, de egyszer, midőn a fegyverfogható férfiak élelemszerzés végett elszéledtek, egy áruló rávezette a tatárokat a távol menhelyre, kik a hátramaradt nőket, gyermekeket és öregeket mind legyilkolták vagy rabszijjra füzték, elannyira, hogy mire a férfiak megtértek, csak hullákat s vértengert találtak, miért e gyászos naptól fogva viseli az a Veszélymező nevet. Most pedig, miután a Bekecstetőn felbuzgó gyönyörű forrásnál kipihentük egy kissé magunkat, folytassuk utunkat a Bekecs déli csúcsára, mely Körtvélyestető nevet visel.

Ennek tetőlapján kaszálóul használt tisztás van. Itt keresik a Bekecs várát, de a melynek ma igen csekély, mondhatni semmi maradványa nincsen, mert mit figyelmes utánkeresés után találtam, nem egyéb, mint a fenntér délnyugati szögletében 5 öl átméretű mély gödör, melyet jelentéktelen gátonyszerű ormozat körit, s mely körül nagy halom kő van szétszórva; de ez, minek itt homályos nyomait leljük, legfelebb őrtorony lehetett, mely a Siklód feletti őrtorony által a Csombod, Maka és Firtos várát a Remete vidéki várakkal (melyekről alább) egybekötötte. De semmi esetre sem azon 6000 láb négyszögű tért keritő römai vár romjai, melyekről az 1787-ben itt járt Bartalis emlékezik*. Ily terjedelmes romoknak ma itten semmi látható nyoma nincsen, s valószinű, hogy Bartalis is inkább csak képzelte, mert itt az emberlakta vidéktől távol eső helyen azok ma is meglennének, s még inkább képzelődés, hogy az római vár maradványa lett volna, mert tudjuk, hogy a rómaiak ily magas hegyekre nem szoktak volt várat épiteni.

Visszafelé jőve, útunkat a Kis-Nyárád eredetét alkotó és a Bekecs délkeleti oldalán felfakadó Sugó patak felé vettük. E pataknak balpartján egy a Bekecs előhegyeihez tartozó dombozatot Palotának neveznek. Ma a szántás alatt levő helyen emelkedés s néhány gödörnél – melyek egyikét a palota kútjának mondanak lenni – egyebet nem lehet látni; de tányéralakú bronz lemezeket, hamvvedreket gyakran találnak, sőt környeke most is vastag, durva anyagú, tehát barbar korra mutató cserépdarabokkal van elboritva. A hagyomány azt tartja, hogy barátok (szerzetesek) laktak ottan, kiknek fényes palotáját a tatárok akkor dúlták fel, mikor a Veszély mezejéről visszafordultak, hanem – folytatja a hagyomány – a szerzetesek a foglyul esettek vészkiáltásai által előre figylemessé tétetvén, még időt nyertek arra, hogy harangjukat és féltőbb kincseiket a palota kútjába rejtve, elmeneküljenek. A kegyetlen tatár csorda, a palotában nem találván reménylett kincsre, azt földig rombolta; miért a szerzetesek nem is költöztek vissza, hanem Mikházára huzódva épitettek uj kolostort, a kútból kiemelt kincsből. Ezen homályos hagyományokat az emlitett nyomokon kívűl még más helynevek is támogatni látszanak, mert a bekecstetői kápolna, a Bekecs túlsó alján levő Klastrom bércze, Barátok útja nevezetű helyek arra mutatnak, hogy régi időben a Bekecs kedvencz helye volt a szerzeteseknek, kik mindenütt szerették a természetileg üde, szép helyeket, a távoli magányt felkeresni, talán azért, hogy a természet költőisége némi kárpótlást nyujtson természetellenes rideg életük kopárságaért. Ekként feltehető, hogy e bérczek, melyek most munkás nép zajától vannak élénkitve, hol az emberi szorgalomnak a kopár szirteken is áldást fakasztó míveletével találkozunk, hajdan a szenteskedő tunyaságnak voltak helyei, hol egy csomó emberi hivatásától – a munkásságtól – elvont, az élet örömeitől eltiltott szerencsétlen lény Istennek kedves dolgot hitt végbemenni, midőn magát sanyargatva, testvérei, embertársai köréből kiszakitva s a társadalomtól elvonulva, tétlenül tengeté életét, szent zsolozsmákkal viszhangoztatva a bérczek ormait; miért a Bekecset ugy tekinthetjük, mint a vidék régi Sz.-Bernhardját, hol a havas nagyszerüségének lélekemelő hatásával Isten imádásának emelkedett eszméjét csatolák egybe. Ma már elomottak az e bérczeket egykor koronázott kápolnák, kolostorok, de emléküket a hagyományok és helynevek fenntarták a nép között, s innen eredhet a Bekecsnek azon tisztelete, mely népünknél – bár okadatolatlanul – egészen napjainkig fennmaradt.