Az én Székelyföldem fotókiállítás – nyitóbeszéd
Tisztelt Jelenlévők!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület, az EJKE nevében. A fényképek válogatásakor először is egy egyszerűnek tűnő, mégis roppant összetett kérdés jutott eszembe: hányféle Székelyföld létezik? Ezen a fórumon nincs lehetőség ennek kifejtésére, de biztos vagyok benne, hogy sokuk találkozott már a meseszerű, a legendákkal-teli, a morózus, az elmaradott, a paradicsomi, az időtlen vagy éppen a rideg Székelyföld képével. Itt, most mikor megnyitom ezt a tárlatot azt kérem, nézzék el nekem elfogultságomat … a szülőföld kötelez és feladatokat állít az ember elé.
Nagyszerű kiállításokkal, beszámolókkal, képes könyvekkel, filmekkel találkozunk és a szépségre fogékony ember bizonnyal nem fogja azt mondani, hogy unalmasat, sablonosat látott, hallott, tapasztalt. Az év bármely szakában is keressük fel, a székely táj, a székely falvak és városok, a székely emberek mindig tartogatnak számunkra valami különleges ajándékot és ha nyitott szemmel, hangokra érzékeny füllel és békés, szerető szívvel közelítünk biztos, hogy feledhetetlen emlékeket szerzünk és megfogan a vágy, hogy mihamarabb nekiinduljunk újra és újra; hogy visszatérjünk vagy kicsit tovább menjünk, egy kicsit többet lássunk, egy kicsivel több történetet halljunk, egy kicsivel több mesét, legendát ismerjünk meg, több kezet szorítsunk meg, több barátkozásba kezdjünk… Mindazonáltal vigyázzunk, mert nem múzeumban, nem skanzenben járunk. Székelyföld van, volt és lesz!
Az aranyszínű, nyolcágú, csillagformájú Nap és az ezüstösen csillogó Hold, a katolikusok, reformátusok, unitáriusok Istene vigyázza a hegyeket, völgyeket és azt a szikár, makacs, tettrekész népet, mely azt a hazájának tudja évszázadok viharaiban, vérlázító, megalázó határvonások, új és új kihívások között. A mintegy tizenkétezer négyztekilométer területű, mai értelemben vett Székelyföld, egyre több nyílt, vagy bújtatott szándéknak célpontja, ugyanakkor ami számunkra a legfontosabb, az annak a tudatosítása, hogy a székelység az egyetemes magyar kultúra egyik különleges gyönyszeme, ilyen értelemben azok a veszélyek, melyek rá leselkednek az összmagyarságot fenyegetik – meggyőződésem, hogy az élet nagyon sok területén tudják gazdagítani a magyar értékeket, amennyiben biztosítva lesz jövőjük, szülődföldön való boldogulásuk, az, hogy mindennapjaik legfontosabb kérdéseiben ők maguk döntsenek. Meg vagyok arról is győződve, hogy így lesznek legnagyobb hasznára sajátjaiknak, a magyar nemzetnek és így szolgálják leginkább a többségi nemzet javát is.
Az én Székelyföldem fotókiállítás anyaga az EJKE 2016-os fotópályázatára beérkezett pályaművekből és egy-egy külön felkért alkotó sorozatából van összeállítva. A pályázati kiírás szerint amatőr és professzionális fotósok jelentkezését vártuk egy-egy olyan képpel, amely tükrözi a székely ember szabadságvágyát és közvetve, vagy közvetlenül kapcsolódik a székelység előtt álló legnagyobb kihíváshoz, mégpedig ahhoz, hogy Csíkban, Gyergyóban, Gyimesekben, Háromszéken, a Sóvidéken, a Nyikómentén, a Nyárádmentén, Marosvásárhely és Udvarhely környékén kezébe vegye sorsának alakulását – és csak saját tehettségére, állhatatosságára, ügyességére támaszkodva építse fel holnapjait. A kiállításon mintegy negyven fénykép látható, amely a szerzők egyéni történetei alapján – így, vagy úgy – a bilincset nem tűrő, ugyanakkor békeszerető székely emberhez, környezetéhez kapcsolódnak. Sokan ismerjük a Tamási, Farkas, Ferenczes, Kányádi, Wass, Nyírő által közkinccsé tett motívumokat és vége-hossza nincs felsorolásba kezdhetnénk, amennyiben a különböző művészeti ágak képviselőit szeretnék felsorolni, akiket megihletett a székelység s a rájuk bízott természeti kincs, s mindaz, amit verítékkel, eszességgel alkottak. A kiállításon szereplő fotósok is hozzáteszik a maguk Székelyföldjét ehhez a nagy kincsestárhoz, van, akinek a máig el nem hagyott, vagy a már táv
oli szülőföldet, van akinek egy feledhetetlen nyári emléket, egy hívogató túrautat jelent, olyan is akad akinek filozófiai feladvány, egy tovább és tovább gondolandó kérdés fogalmazódik meg egy-egy képe láttán. S ezután jönnek Önök, akik akár újra is értelmezhetik a megragadott pillanatot és elvihetik magukkal az élményt, remélhetőleg azért, hogy felkerekedjenek és fényképezőgéppel, vagy anélkül, csupán a szívükben, a lelkükben eltárolva elkészítsék saját Székelyföld képüket, albumukat, tablójukat.
Köszönjük szépen a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárságának, hogy helyet ad a kiállításnak és reméljük ez csak a kezdete egy reményeink szerint kölcsönös megelégedettséget eredményező együttműködésnek. Szeretnénk, hogy a nem is olyan távoli jövőben egy-egy kimagasló székelyföldi fotóművész egyéni kiállítását, illetve már összeállított és Székelyföld- és/vagy Erdély-tárlatokat is elhozhatunk erre a helyre.
Debreceni Egyetem Élettudományi Galéria, 2017. február 04.
Csíki András, EJKE-elnök