Székely solymárok
Különleges rendet alkottak a Székelyföldön az ún. solymárok, akiknek feladatuk volt sólyom madarak fogása, szelídítése s ennek fejében mentesíttettek a hadi szolgálattól és az adófizetéstől; illetőleg sólymokkal törlesztették közszolgálmányukat. Kellett a kedvelt sólyom-vadászathoz és a török Portára küldözgetett sólyomajándékokra. A Solymos, Sólyomkő helynevek, a Solymosi családnevek ennek az emlékei.
Erdészettörténeti közlemények 11. (1993)
A székely solymárok – Honnan a solymárok kivételes megbecsülése?
1602. március 28-an Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől a háromszéki gelencei solymárok teljes adómentességről szóló kiváltságot nyertek, mely a legrégebbi ismert solymárkiváltság a Székelyföldön /Bias P., 1914. 6./
Amit a szultánok aranynál, ezüstnél többre becsültek, az jól betanított vadászsólyom volt. A jó szó mellett Erdély fejedelmeinek diplomatai ezért vittek magukkal a székelyek által betanított sólymokat, melyekről Bíró Vencel, Erdély ismert történésze 1926-ban, a Pásztortűzben az alábbi, szívből jövő, elismerő sorokat írta: “Ma egysorban áll egyéb ragadozó madarakkal. Régebben azonban a sólyom tekintélynek örvendett, mivel az emberek szórakoztatásában jelentékeny szerephez jutott. Vadásztárs volt ö is, mint manapság a vadászkutya [ . . . ] ” /Biro V., 1926./.
Bethlen Gábor Kolozsvart, 1610. július 6-an kelt levele, melyet Hadnagy András csíki alkapitánynak írt, egyik bizonyítéka a fentiekben leírtaknak: “Az Sólymokat Kegyelmed mind Csíkbol, Gyergyóból, Kászonból, valahol mi lészen, igen jó gondviselés alatt indítsa ki, egy bizonyos meghitt embert hagyjon az solymászok előtt, kinek meghagyjad, uram,
hogy én hozzám hozzak vagy Fejérváratt lennék, vagy Dévan, meg ne hagyjak éhezni őket. Jól tartsak az úton, erre Kegyelmednek mindjárt gondja első legyen.” /Bethlen G., Lev. 1980/1610. 32/.
A solymárok száma a nemzeti fejedelmek alatt fokozatosan nőtt 1614-ben az egész Szekelyföldön csak 27 solymár volt, mig 1701-ben egyedül Sofalván 58 /Bias I., 1914. 7./. A Székely Oklevéltár VII. kötetében felsorolt jegyzek szerint Engi Marton, Hideg Miklós és Albert Janos 4-4 ökörrel szerepeltek, 11-en pedig “semmisek”, azaz ökör nélküliek voltak /92./. Mindez igazolja az egyazon kiváltságos rétegen belül is kialakult vagyon szerinti differencialódas.
A kiváltságokban való meghagyás
Az 1699-ben kelt Lipót-féle oklevél alapján az erdélyi főkormanyszék a csíki es gyergyói solymárok régi kiváltságait megerősíti /SzO VII. 39./. Egy évvel később, 1700-ban az udvarhelyszéki solymárok is eddigi kivételes jogaikban megerősítettenek /SzO IV. 345./, kik meg 1758-ban is élveztek különleges helyzetüket: hasonlóan a nemesekkel, a falusi bíróság viselése es más közterhek alól mentesek voltak. /Orban B., 1868 I. 87./
Egyéb adatok a solymárságról
Kerecset a sólyom régi neve volt. Kerecsed, Keresed nevű helységek is solymároktól lakott helyek voltak /Biro V., 1926. 107./. “Karvalyokkal fürjezni” szinten divat volt, mit bizonyítanak Bornemissza Anna fejedelemasszony levelei is. /Radvanszki B., 1896.407./ “Hogy az karulyt oda adtad, am legyen, en is mar csak egyre szorultam, az sem fog semmit [. . . ] „olvashatjuk Apor Péter 1717-ben kelt sorait/Verses művei es levelei. 56./. Ölyveket Bethlen Miklós korábban is használták vadaszatra /Oneletiras I. k. 243./
Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes
Erdély székely fejedelme (Székelyudvarhely, 2007)
A Báthoryt követő erdélyi fejedelmek szükség szerint újból és újból megerősítették a székelyek szabadságjogait, utoljára I. Lipót osztrák császár 1690-ben, majd 1703-ban. A széki önkormányzat ebben az időben a közgyűlés (generalis congregatio), melyen a főembereken és a lófőken kívül jelen vannak az egyszerű katonarendű székelyek is. A gyűléseket általában a szék központi fekvésű helyén tartják, de nincs egy meghatározott, kialakult rendje a gyűlések helyének, ezek lehettek Marosszéken, Nyárádszeredában vagy Székely(Maros)vásárhelyen, Udvarhelyszéken, Udvarhelyen vagy Agyagfalván stb. A széki közgyűléseken az elöljárókat már nem a nemzetségi szervezet rendtartásain alapuló szabályok alapján nevezik ki, hanem választás útján. Önkormányzati alapokon szervezik meg a székely katonaságot is, ugyanis minden székely településen és széki szinten a katonaköteles családokat tízenként és százanként
egységbe csoportosítják. Külön feltüntetik a lovasokat és a gyalogos katonákat, bizonyos helyeken a solymárokat és a sóbányászokat is. A tízesek élén tizedesek, a századok élén hadnagyok állnak. A hadfelszerelés és a gyakorlatozás céljaira általában évente egyszer hadi szemlét (lustra) tartanak, mely alkalommal név szerint felírják a megjelenteket, de a hiányzókat is. A székely lustrák értékes bizonyítékai az adott kor nemzeti, társadalmi összetételének is.
….
A székelyek nagy része Székely Mózes életében olyan szorosan kötődött a katonáskodáshoz, hogy azokat a székelyeket is nyilvántartották, akik ideiglenesen éppen nem fegyveres szolgálatot láttak el – sóvágók, solymárok, tanítók, kovácsok, számtartók stb. A székelyek népéről a már eddig is említett írókon kívül igen elismerő szavakkal emlékezett meg Giovan Antonio Gromo, a híres Sforza család leszármazottja, aki Szapolyai János uralkodása idején került Erdélybe, de ehhez hasonló szép szavakkal emlékezik meg a mantovai születésű Antonio Possevino is.
I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem idejéből számos adat van a sófalvi sóbányáról. Mindjárt uralkodásának elején az 1664. évi január 31. és február 24. között tartott nagysinki országgyűlésen az alábbi törvényt fogadják el többek között: „Artikulus XXVIII.” „…A székelységen levő jószágos nemes ember adjon capitatim [fejenként] ember tall.1… Az székelységen levő jobbágy, kik marhások, három ember tall.1. Marhátlan öt egy tall.1. Az várasokan lakó személyek, kik kapuszám után nem contribualnak [adóznak], az mesterlegenyekkel együtt capitatim flor. 1. Ide értvén az aknás helyeken lévő minden rendeket, nem excipialvan az vendég sóvágókat is, az kik ez hazán kívül nemzetek.”… „Az sófalvi kamaraispán tall. 25.”… „A két oláhfalviak és zetelakiak capitatim adózzanak mint az egyházhelyű székely atyánkfiai az solymárokkal együtt.”
Képek: erdo-mezo.hu
Biás István, ifj. A székely solymárok. Marosvásárhely. 1914. Révész. 16 l. (Klny. a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság
Demény Lajos: Székelyföldi solymárok és solymászat a fejedelem kori Erdélyben. – In: Limes : tudományos szemle, ISSN 0238-9266, 2004. (17. évf.), 2. sz., 97-104. p.
